
Ötletek a családnak
A pizzáért kicsik és nagyok egyaránt odavannak. És még szórakoztatóbb, ha magunk tehetjük rá a feltéteket. Eljött hát a pillanat, melyben megmutathatjuk kreativitásunkat, és felhasználhatjuk az összes rendelkezésünkre álló zöldséget, hogy finom és kiegyensúlyozott menüt alkossunk. Mi sem egyszerűbb ennél, de azért segítséget nyújtunk négyféle recepttel, egy-egy évszakhoz igazodva. Biztos a siker!
Milyen felszerelésre van szüksége?
A házi pizzakészítés előnye, hogy nincs szükség hozzá túl sok felszerelésre. Íme a lista:
- minden résztvevőnek egy-egy kötény, így elkerülhető, hogy bepiszkoljuk magunkat,
- pizzatepsi vagy tepsi, vagy akár sütőtál,
- tálkák,
- vágódeszka
- sütő.
Hogyan vegyenek részt a gyerekek?
A gyerekek főzésbe való bevonása azt is jelenti, hogy egy bizalmas és ínyenc pillanatot osztunk meg velük. Ez egyben alkalmat teremt arra is, hogy átadjuk nekik a jó táplálkozási szokásokat,főképp, mikor a menü az ő kedvenc ételeikből áll.
A gyerekek bevonása a főzésbe azt is jelenti, hogy meghitt és ínyenc pillanatot osztunk meg velük, ami egyben alkalmat teremt arra is, hogy átadjuk nekik a helyes táplálkozási szokásokat, főképp, amikor a menü az ő kedvenc ételeikből áll.
Készen állnak? Mielőtt hozzákezdenének, néhány apró szabályt be kell vezetni, hogy elkerüljük a káoszt!
- Főzés előtt megmossuk a kezünket, és szükség esetén összefogjuk a hajunkat.
- Legalább 1 órát hagyunk arra, hogy a gyerekek nyugodtan a saját tempójukban főzzenek, anélkül, hogy rájuk erőltetnénk a felnőttek tempóját.
- Kötényt veszünk fel, és megtanulunk tisztán dolgozni.
- Helyet szabadítunk fel az asztalon, és előre kikészítjük a hozzávalókat, így minden karnyújtásnyira van, készen a felhasználásra!
- Figyelünk a felhasznált eszközökre, és előtérbe helyezzük a fa, műanyag vagy inox eszközöket (kerüljük az üveget).
- Már előre gondolkodunk a pizzafeltéteken, és a kiegyensúlyozott menü érdekében azt a szabályt alkalmazzuk, hogy legalább két szabadon választott zöldséget fel kell használni.
Élvezzük, és szórakozva tanulunk!
A pizzatészta receptje
Ha van ideje, részesítse előnyben a házi készítésű pizzatésztát a mirelit pizzatésztához képest. A recept egyszerű:
- keverjen össze 300 g lisztet, egy csipet sót, 3 evőkanál olivaolajat és egy fél kocka élesztőt,
- adjon hozzá vizet, hogy a tészta ne ragadjon, és a kezével formázzon labdát,
- helyezzen egy tiszta konyharuhát a tésztára, és hagyja állni legalább 30 percig, hogy megkeljen,
- terítse ki a kezével, egy sütőpapírral bélelt tepsiben vagy sütőtálban.
A pizza alapjához választhat a paradicsomszószt, a tejfölt vagy akár a pestot is.
Ideális feltét minden évszakhoz
A pizza legnagyobb előnye a változatos feltét! Mindenki szabadjára engedheti a fantáziáját, az évszakok kénye-kedve szerint. Íme néhány ínycsiklandó ötlet:
Tavasszal: Articsókás-spárgás pizza
- Kenje be a pizza lapját egy adag paradicsomsűrítménnyel
- Főzzön meg 8 kis articsókát és 6 zöld spárgát, amelyeket utána feltétként fog ráhelyezni
- Aztán tegyen rá néhány sóskalevelet, fekete olajbogyót és reszelt sajtot.
Nyáron: ezerszín pizza
- Használjon zöld pestót a pizzatésztára.
- A feltéthez könnyedén futtasson meg egy serpenyőben hagymát, paradicsomot, cukkinit és friss paprikát
- Tegyen a tetejére néhány levél friss rukkolát és mozzarellaszeleteket, mielőtt sütőbe tenné.
Ősszel: Pirított zöldséges pizza
- Tegyen egy réteg ricottát alapként a pizzára.
- A feltéthez már előre süssön meg a sütőben kockára vágott sütőtököt, 1 vöröshagymát, 2 gerezd fokhagymát, feldarabolt burgonyát és reszelt sárgarépát.
- Végül szórja meg a pizzát reszelt mozzarellával.
Télen: Spenótos-gombás pizza
- Futtasson meg egy serpenyőben mogyoróhagymát és hagymát, adjon hozzá néhány levél spenótot, és az így elkészült masszát használja pizzaalapként.
- Tegyen rá gombát jó vastag rétegben, amit előtte már kicsit megpirított egy serpenyőben.
- Végül helyezzen rá néhány szárított paradicsomot.